20 nap alatt kisebb heggyé nőtt egy vulkáni sziget Tongában, ez pedig bajt jelenthet

Tonga neve összekapcsolódott a vulkánkitörésekkel. Ez azonban nem csak annak köszönhető, hogy a szigetállam egy vulkáni íven található, hanem a híres – hírhedt Hunga Tonga-Hunga Ha’apai vulkánnak, mely örökre bevéste magát a történelemkönyvekbe. 

kép: Jesse Allen, Earth Observatory – commons.wikimedia.org

Ennek oka, hogy januárban ez a vulkán egy nagyjából 10 megatonnás kitörést produkált, mely jelentékenyen volt képes beleszólni a klíma alakulásába, illetve a Föld időjárásának alakulásába is, mivel ereje 500 hirosimai atombomba erejével ért fel. 

 

Most azonban nem a Hunga Tonga-Hunga Ha’apai, hanem az ív egy másik vulkánja, a Home Reef miatt inti fokozott óvatosságra a környező vizek hajósait a helyi hatóság. A vízalatti vulkán létrehozott egy úgynevezett átmeneti jellegű szigetet, mely mára többször is megépült és erodálódott a kitörések következtében.  

A vulkán most is aktív, de kitörései során hamu nem, inkább csak gázok távoznak a levegőbe. Ugyanakkor aggodalomra ad okot, hogy míg szeptember 9-én a vulkán nagyjából 0,4 hektárnyi területen emelkedett ki a vízből 10 méter magasan, szeptember 28-ra ez 6 hektárnyi területre, és mintegy 280 méteres magasságba emelkedett. Ennek megfelelően a hajók 5 km-es körzetben nem közelíthetik meg a veszélyessé vált szigetet. 

kép: volcano.si.edu1

lead kép: volcano.si.edu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük