Jövő héten is velünk marad az indián nyár

Vasárnap változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. A legtöbb napsütés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és környékén valószínű, ott a déli óráktól már derült égre számíthatunk. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű. Késő este 6, 12 fokra számíthatunk.

 

hétfő

A pára-, ködfoltok megszűnését követően a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüt a nap, hazánk északkeleti felén-harmadán pedig jellemzően derült lehet az ég.
Csapadék nem várható.
A Kisalföldön megélénkül, időnként megerősödhet a délkeleti szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 8 fok között alakul, de a szelesebb, felhősebb Dunántúli részeken pár fokkal enyhébb lehet a hajnal.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

 

kedd

Szakadozott frontfelhőzet mellett hosszabb-rövidebb napsütésre is számíthatunk.
Helyenként előfordulhat záporeső.
Hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek.
Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 11 fok között valószínű, de az északi völgyekben hidegebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

 

szerda

Változóan felhős idő valószínű keleten, északkeleten hosszabb, nyugaton, délnyugaton rövidebb napsütéssel.
Helyenként előfordulhat záporeső.
Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek.
Az északi, északkeleti szél csak néhol élénkülhet meg.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között várható.

 

csütörtök

A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés valószínű.
Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat.
Hajnalra helyenként pára, köd képződhet.
Az északi, északkeleti, majd a Dunántúlon a délkeleti szél időnként megélénkülhet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 12 fok között valószínű, azonban a szélvédett, kevésbé felhős tájakon hidegebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

 

péntek

Változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat.
Hajnalra ködfoltok képződhetnek.
Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük