Egyre nyugtalanítóbb a 38 éve szunnyadó hatalmas Mauna Loa mozgolódása

Tovább borzolja a kedélyeket a Mauna Loa. A világ egyik legaktívabb, emellett pedig az egyik leghatalmasabb vulkánja különösen rég óta nem adott életjeleket. Szunnyadása idestova 38 éve tart, ami szokatlan, és egy kissé baljósnak is értelmezhető. 

kép: westhawaiitoday.com

Persze nem az a baj, hogy a vulkán nem tört ki, hanem az, hogy a szunnyadása megnyugtatja, óvatlanabbá teszi a körülötte élőket. A Mauna Loa naponta mintegy 5-10 kisebb földrengést produkál, jelezve ezzel, hogy a magma áramlása nem állt le a gyomrában. 

 

Mostanra azonban a földmozgások napi 40-50 remegést is produkálnak, amit regisztrálnak a műszerek. A fokozódó aktivitás szeptember 22 óta figyelhető meg. Azóta a hegy felszínemelkedése is erőteljesebb. Ugyanakkor a helyzet egyelőre nem veszélyes. 

kép: usgs.gov

A riasztási szintet a helyi szakemberek kettes fokozatúra emelték, de ennek oka nem annyira a vulkán kitörésének valószínűsége. Persze ez is komoly szerepet játszik benne, de a figyelmeztetés arra is való, hogy az embereket felkészítse a közel 40 évnyi nyugalmat esetleg felváltó kitörésre. A Mauna Loa ugyanis sajnos kevés előjelet mutat, mielőtt dalra fakadna, lávafolyamai azonban bőségesek és gyorsak, néhány óra alatt elérhetik a sűrűn lakott Kona városát is, de a kisebb települések még hamarabb kerülhetnek bajba egy esetleges kitörésnél. 

kép: CORBIS VIA GETTY IMAGES

lead kép: Getty

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük