A világhírű vízesés tízszeres vízhozammal kel életre

A vízesés 275 kisebb vízesésből áll össze, amelyek Brazília és Argentína határán tornyosuló sziklákon ömlik át. A vízesés átlagos vízáramlási sebessége másodpercenként másfél millió liter víz, a hét közepén pedig majdnem 15 millió liter vizet regisztráltak másodpercenként.

A szokásosnál tízszer nagyobb áramlás miatt a hatóságok kénytelenek voltak lezárni a turista sétányt a brazil oldalon, biztonsági okok miatt. Ez a sétány a turisták által frekventált pontok egyike, mert gyönyörű kilátást biztosít az Ördög torkára, a vízesésekre, amelyek a park fő vonzerejét képezik.

Az argentin oldalon ugyanezen okok miatt már kedden lezárták a sétányokat.

Wemerson Augusto, a park kommunikációs koordinátora azt mondta az AFP-nek, hogy ez nem egy tipikus jelenség októberben. Kifejtette, hogy ezért döntöttek úgy, hogy elővigyázatosságból lezárják a sétányokat, miközben a parkot továbbra is nyitva tartják a látogatók számára.

Paraná egy Dél-Brazil állam, ahol a heves esőzéseket regisztrálták. A polgári védelem szerint az özönvízszerű eső 24 települést érintett. A súlyos következmények, például az áradások miatt több, mint 1200 lakost kényszerítettek távozásra, miközben a területet evakuálták. Csaknem 400 ház sérült meg.

Ez a vízesés legkiugróbb vízhozama 2014. júniusa óta, amikor az áramlás elérte a 46 millió liter vizet másodpercenként.

Nem ez az egyetlen alkalom, hogy az elmúlt években megugrott az áramlás. Valójában ez év júniusában az özönvízszerű csapadék miatt a vízhozam a szokásosnak az ötszörösére nőtt.

Ez az epizód egy 2020-as aszályos időszakot követett, amikor a vízesések mennydörgő zuhatagjai kis szivárgó erekké száradtak. A Reuters szerint a mérsékelt szárazság miatt a szomszédos Paraná folyó 2020 áprilisának végére az elmúlt 50 év legalacsonyabb szintjére csökkent, aminek következtében a hajók elakadtak, és legyengült a vízenergia-termelés.

Az Iguazu-vízesés a világ egyik legfestőibb természeti csodája, amely évente több százezer látogatót vonz. A második leghíresebb, a Viktória-vízesés után, amely Zambia és Zimbabwe határán található Afrikában.

A természet csodálatos ereje, amelyet látni és hallani kell!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük