Kinyírja az élelmiszerek tápanyagtartalmát a klímakatasztrófa és a nagyüzemi mezőgazdaság

Tudjuk, hogy az éghajlatváltozás egyik mozgatórugója a CO2 kibocsátás emelkedése. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ez a gáz elengedhetetlen a fotoszintézis során, és azt is olvashattuk sok helyen, hogy a magas szén-dioxid értékek “falánkká” teszik a növényeket. 

Ez alapvetően jól hangzik, hiszen a fotoszintézis fokozásával egyre több CO2 megkötése válik lehetségessé. Ennek azonban ára van. Ez pedig nem más, mint a cukorgyártás túlsúlya, melyet más tápanyagok sínylenek meg. 

A fokozott fotoszintézis fokozott cukor előállítást eredményez, ez azonban a gyümölcsök és zöldségek egyéb tápanyagainak rovására történik. Sajnos mára odáig jutottunk, hogy például az alma C-vitamin tartalma század annyi, mint 40 éve, a hagymákból és a burgonyákból eltűnt az A-vitamin, a húsok vastartalma 50%-kal csökkent, de még nagyon hosszan lehetne folytatni a sort. 

 

 

Ezzel az a gond, hogy bár az eddig megszokott mennyiségeket esszük, de a tápanyagtartalom drasztikus romlása miatt úgynevezett rejtett éhség alakul ki. Ez technikailag tápanyaghiányos állapotokat idéz elő a szervezetben, melyek sajnos olyan gondokat is generálnak, mint a hormontermelési zavarok, a meddőség, hajhullás, érrendszeri problémák, stb. Tulajdonképpen minden olyan részletbe beleszólnak, melyhez tápanyagokra van szüksége a testnek – ez pedig azt jelenti, hogy minden egyes apró folyamatra negatívan hathatnak. 

Persze nem csak a klímakatasztrófa okozza ezt a jelenséget. A nagyüzemi növénytermesztés során a  kizsigerelt talajból nem lehet annyi tápanyagot felvenni, és ezen a vegyszerek alkalmazása sem segít, sőt. Ráadásul a legfőbb tényező a terméshozam növelése, ami jó dolog, hiszen egyre több az éhes száj, de vannak hátulütői. Tanulmány is igazolja a fordított arányt, mely  szerint minél magasabb a terméshozam, a termés tápanyagtartalma annál alacsonyabb lesz… 

képek és lead kép: shutterstock

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük