Nem kell minden cserepet lecserélni, ha napelemes tetőcserepet szeretne

Az elszálló rezsiárak rádöbbentették az emberek, hogy mennyire ki vannak szolgáltatva azoknak a cégeknek, akiktől az energiát vásárolják. Ezek után természetes, ha egyrészt szeretnének legalább részben függetlenedni az aktuális áraktól, másrészt jelentősen csökkenteni a rezsit. Ennek jó eszköze a napelemes rendszer, hiszen így mi magunk termelhetjük meg a háztartásunk számára szükséges energiát. 

Persze ennek is megvannak a maga hátrányai és az ára is, de tény, hogy a jövőt az ilyen rendszerek telepítése jelenti. Most pedig egy új tetőcserepes rendszer is megjelent, mely lehetővé teszi az emberek számára, hogy akkor is lehessen saját napelemparkjuk, ha a paneles megoldás nem elég esztétikus a számukra. 

 

Ahogyan a paneles rendszerek esetében, itt is lesznek kompromisszumok, ezeken igyekezett javítani a Creaton egy új fejlesztésű napelemes tetőcseréppel. Ellenállósága igen magas, és ami igazán jó hír, hogy akár a mostani tetőnkbe is integrálható anélkül, hogy az összes cserepet ilyen napelemes verzióra kellene cserélni – ez az eddigi rendszereknél esélyes volt. 

Esztétikailag mindenképpen előnyösebb, mint a panelek, termelésben is hozza az elvárható szintet, és szinte valamennyi inverterrel kompatibilis. Ugyanakkor aki ilyen rendszert választ, annak számolnia kell azzal, hogy a telepítés hosszadalmas és bonyolult, de a 25 év garancia erre a rendszerre is jár. Tény, hogy az árak tekintetében nem ez a legolcsóbb megoldás, és most, hogy az új telepítések esetében kénytelenek leszünk a megtermelt energia tárolását is önmagunk megoldani, az ár még inkább meghatározó tényezővé válik.

a képek illusztrációk

képek és lead kép: shutterstock

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük