Hajnalban -5°C-ot is mérhettünk pénteken

Bár tisztában vagyunk vele, hogy a nyárnak vége van, és persze azt is erősen érezzük már, hogy közeledik a tél, hiszen alig több, mint egy hónap múlva már advent van. Ennek ellenére azért igencsak kellemetlen volt az elmúlt egy-két napban kora reggel a tömegközlekedésre várakozni. 

Az igazán korán kelőknek ugyanis most kijutott a hidegből, köszönhetően annak a hidegfrontnak, mely az utóbbi napokban alakította az időjárásunkat. A reggeli órákban már megszoktuk a ködöt, most azonban a fagy is csatlakozott hozzá. 

 

A keleti országrész húzta ezúttal a rövidebbet. A nyugati régiókban akár 8-9°C is volt hajnalban, de a Nyírségben bizony fogcsikorgató -5,1°C-ot is regisztráltak a műszerek, ami bőven eléri a “kellemetlen hideg” kritériumát. 

A jó hír, hogy a fagyok nem maradnak meg sokáig, szombaton nap közben már újra mérhetünk akár 24°C-ot is, és a mostani adatok alapján a jó idő még egy darabig ki fog tartani, úgyhogy töltekezhetünk napsütéssel, és nem kell vacognunk a hajnali indulásoknál – persze a meleg kabát azért nem árt! 

képek és lead kép: shutterstock

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük