Még sokat kell várnunk a jelentős időjárás-változásra

Szerdán a köd és rétegfelhőzet kiterjedése fokozatosan csökken, napközben ezek feloszlását követően gyengén vagy közepesen felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Csapadék az ország döntő részén nem lesz, de a még ködös tájakon néhol szitálás, délután pedig egy-egy helyen gyenge eső előfordulhat. Csak a Dunántúl északi felén élénkülhet meg a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között valószínű, a hosszabban borult tájakon lesz hűvösebb. Késő este 8, 15 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

Éjjel, reggel sokfelé várható köd, illetve rétegfelhőzet, amely napközben ritkul, zsugorodik, csak helyenként maradhat meg.
Általában számítani lehet több-kevesebb napsütésre.
Estétől ismét terjeszkednek a ködfoltok.
Néhol előfordulhat szitálás.
Többnyire gyenge marad a légmozgás.
A minimum-hőmérséklet 4 és 12, a maximum 17 és 22 fok között alakul, de a tartósabban felhős, párás tájakon 15 foknál hidegebb is lehet.

 

PÉNTEK

A köd, rétegfelhőzet lassan ritkul, zsugorodik, de keleten, északkeleten tartósabban megmaradhat.
A fátyolfelhők mellett általában több-kevesebb napsütés várható.
Legfeljebb jelentéktelen szitálás fordulhat elő néhol.
Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
A minimum 4 és 11, a csúcsérték 17 és 22 fok között várható, de a tartósabban felhős, párás tájakon 15 foknál hidegebb lehet.

 

SZOMBAT

Hazánk nagyobb részén kisüt a nap, de maradhatnak borult, párás területek, illetve fátyolfelhők is érkezhetnek.
Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb jelentéktelen szitálás alakulhat ki a borongós részeken néhol.
Helyenként megélénkülhet a déli, délkeleti szél.
A hajnali 5, 11 fokról délutánra 17 és 22 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, csak a borongós, párás vidékeken lehet hidegebb.

 

VASÁRNAP

Hazánk döntő részén kisüt a nap, de maradhatnak felhős, ködös vidékek.
Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb jelentéktelen szitálás alakulhat ki néhol.
Helyenként megélénkülhet a déli, délnyugati szél.
A hajnali 5, 11 fokról 17 és 21 fok közé melegedhet a levegő, a felhős, ködös részeken ennél hidegebb lehet.

 

HÉTFŐ

Hazánk döntő részén kisüt a nap, de maradhatnak felhős, ködös körzetek.
Néhol előfordulhat szitálás.
Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
A hajnali 4, 11 fokról 16 és 20 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, a felhős, párás részeken ennél hidegebb lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük