Az oroszok akár az elcsatolt ukrán területek egy részét is feladhatják, de a Krímhez vezető folyosót nem engedik el

„Szergej Szurovikin tábornok, az ukrajnai orosz haderő új főparancsnoka arra kapott mandátumot, hogy a teljes frontvonalon érvényesítse a stratégiai védelem elvét, fenntartva a lehetőséget, hogy a haderő elterelő csapásokat és lokális taktikai támadó műveleteket hajtson végre pozíciói optimalizálása érdekében. Oroszország a megszállt területeken szilárd védelmi vonalakat készül kiépíteni, amelyek megakadályozhatják az ukrán fegyveres erők mélységi előretörését és a határok visszarendezését. Feladata a tél beálltáig berekeszteni az intenzív hadműveleteket, befagyasztva a konfliktust, megőrizve az Orosz Föderáció területi nyereségeit. Ennél többre az orosz haderő jelenleg nem képes, így semmifajta további támadó műveletekről nincs szó.”

Mindezt Vlagyimir Frolov geopolitikai elemző írja elemzésében, amely a megszüntetett moszkvai Carnegie Központ honlapjának „utódhonlapján” jelent meg a napokban. A szakértő az aktuális helyzet elemzésén és a rövid távú kilátások felvázolásán túl a békekötés esélyeire is kitér. Utóbbi kapcsán meglepő megállapításokat tesz, amelyek realitása pillanatnyilag kétségesnek tűnik ugyan, ám hogy érdekesek a felvázolt forgatókönyvek, az tagadhatatlan.

Szurovikin mandátuma

Frolov szerint Oroszországnak hosszabb szünetre van szüksége a fronton, hogy újjászervezhesse harcképes szárazföldi haderejét, amely az elmúlt hónapokban lényegében lenullázódott. A részlegesnek nevezett mobilizációnak is az a szerepe, hogy tartani tudják a több mint ezer kilométer hosszú frontvonalat. A tartalékosok hiányos felkészítése és botrányos ellátottsága lehetetlenné teszi, hogy a belőlük összeállított egységekkel támadó műveleteket hajtsanak végre. Nem segíti az oroszokat az sem, hogy a korszerű fegyverzet terén is egyre jelentősebb a hátrányuk az ukránokkal szemben. Ezzel szemben a szakértő úgy látja, a megszállt területek védelmére – mélyebben a frontvonalak mögött – a tartalékosok is használhatók, akkor is, ha mindössze ötven-hatvan éves Kalasnyikovokkal látják el őket.

Az elmúlt napokban-hetekben bevezetett gazdasági-politikai intézkedések is inkább az elfoglalt területek megvédésének megalapozásáról szólnak, olvasható az elemzésben, mintsem a totális háborúról egészen a fényes győzelemig.

Frolov úgy tudja, Szurovikin szabad kezet kapott a legkritikusabb döntések meghozatalára is, amelyekre korábban legfelső szintű politikai jóváhagyás nélkül nem volt mód. Így parancsot adhat a visszavonulásra olyan szimbolikusnak számító területekről is, mint a Dnyeper nyugati partja vagy Luganszk megye északi része, de a felelősséget is személyesen kell vállalnia, ha így elkerülhető az oroszországi belpolitikai helyzet destabolizációja.

A tábornoknak módjában áll közelíteni egymáshoz – 2022 februárja óta talán először – a „különleges katonai művelet” céljait és a valós katonai-gazdasági lehetőségeket egy olyan helyzetben, amikor Ukrajnát minden erejével és sok tízmilliárd dollárral támogatja az egész észak-atlanti blokk.

Támadásból védekezésbe

Az oroszok eddigi kudarcainak első számú oka az volt – írja Frolov –, hogy a stratégiai célok eléréséhez messze nem biztosítottak elegendő forrást, eszközt és katonát. Korlátozott erőforrások bevetése mellett akarták megdönteni a kijevi politikai vezetést, kiszorítani Ukrajnából az Európai Uniót és a NATO-t, elérni az ország területének nagyobb részén a politikai és katonai kontrollt. Ezt a csatát március közepén elveszítették Kijev alatt, az eredeti célokat már akkor fel kellett adniuk. Azután pedig, hogy áprilisban kivonták a harcképességüket elveszítő csapataikat Csernyihiv, Szumi és részben Harkiv megyékből, megszűnt annak a lehetősége is, hogy az erő pozíciójából tárgyalhassanak Kijevvel.

Ezek után áprilistól szeptemberig már arról szóltak a harcok, hogy Ukrajna mely elfoglalt területei maradhatnak Oroszország ellenőrzése alatt. Közben augusztusra világossá vált: az orosz szerződéses haderő és a rendelkezésére álló technika nem elégséges az újabb területek meghódítására azokon túl, amelyeket februárban és márciusban tettek magukévá. Kivételt ez alól Luganszk megye északi része jelentett, Szeverodonyeck és Liszicsanszk városokkal.

Szeptembertől Oroszország jobbára védekezik, a harcok azért folynak, hogy az általa ellenőrzött zóna egyáltalán nagyobb legyen, mint amekkora 2022. február 23-án, az invázió előtt volt, és a határok ne kerüljenek vissza a 2014/15-ös vonalak mögé.

Vlagyimir Putyin nemrégiben Asztanában világossá tette – idézi fel a szakértő –, hogy mik a műveletek új céljai: megvédeni a szárazföldi folyosót Dél-Oroszország és a Krím-félsziget között, egészen a Dnyeper bal partjáig, annak érdekében, hogy az ukránok ne zárhassák el a vízcsapokat. Fontosabb tehát a Mariupol, Bergyanszk, Melitopol és Novaja Kahovka fölötti ellenőrzés, mint Herszon, Liszicsanszk vagy Szeverodonyeck megtartása.

Innen nézvést az orosz műveletek céljai földhözragadtabbakká és egyben realisztikusabbakká is váltak, és jobban igazodnak a lehetőségekhez. A „győzelem képlete” többé-kevésbé tisztán látható, az ehhez vezető tervek is világosak, ez a február óta eltelt időszakban sosem volt egyértelmű.

Így Szurovikin feladata is nyilvánvaló Frolov szerint: kényszerítenie kellene Ukrajnát arra, hogy hagyjon fel a harci cselekményekkel, és egyezzen bele az újabb „béketárgyalásokba” az orosz feltételek mentén, amelyek ezekhez a realisztikusabb célokhoz igazodnak. A szakértő úgy látja, az orosz légi-, rakéta- és dróntámadások ennek a törekvésnek a részei. A kritikus energetikai infrastruktúra megsemmisítése nagymértékben csökkenti Kijev esélyeit, és idővel észrevehető hatással lesz az ukrán fegyveres erők ellátottságára és teljesítményére. A folyamatos dróntámadások ha nem is érnek célt minden esetben, demoralizáló hatással vannak a lakosságra is.

A másik oldalról persze az orosz lehetőségek persze ezen a téren is korlátozottak, mivel képtelenek kiiktatni az ukrán légvédelmet, és ezen keresztül egyértelmű légi fölényre szert tenni. A szíriai tapasztalatok Ukrajnában semmit sem érnek, ott a másik oldalnak nem voltak olyan eszközei, amelyekkel érdemi ellenállást tudott volna felmutatni. Az ukránoknak vannak ilyenjeik.

Valamit vagy semmit

Ezzel együtt több körülmény is van, amelyek akadályozzák Oroszországot, hogy az „új területi reáliák” elismerése mellett kényszerítse tárgyalásokra Ukrajnát. Az Egyesült Államok a legkevésbé sem készül arra, hogy felfüggessze az Ukrajnának nyújtott támogatásokat, és a félidei választások után sem valószínű, hogy ez megtörténne. Eddig hiába bizakodtak az oroszok abban is, hogy az Európai Unió az energiaválság miatt kihátrál az álláspontjából, és tárgyalásokat kezdeményez.

Ennélfogva most az hozhatna tartalmi egyeztetéseket Kijevvel, ha Moszkva leállna – a puszta tűzszünet sem az ukránoknak, sem nyugati partnereiknek nem elegendő. Az oroszok azonban nem tehetik meg, hogy egyoldalúan a harci cselekmények beszüntetése mellett döntenek. Amíg az ukránok folytatják az ellentámadásokat a megszállt területek felszabadítása érdekében – erre öt-hat hetük van a sokszor emlegetett raszputyica-időszak kezdetéig –, addig biztosan nincs mód ilyesmire.

Hogy utána mi lesz, kérdéses. A Nyugat álláspontja egyértelműnek tűnik: Moszkva nem nyerhet a háborún semmit, ami alsó hangon a 2022. február 24. előtti határok visszaállítását jelenti. Frolov úgy gondolja, a kijevi törekvés, hogy a felek térjenek vissza az 1991-es határokig – azaz kapják vissza a Krímet, valamint Doneck és Luhanszk megyét teljes egészében –, irreális, a Nyugat egyöntetű támogatását sem kaphatják meg ehhez az ukránok,ellenkező álláspontot jobbára csak a balti államok és Lengyelország képviselnek.

Ám az oroszok számára a február 23-ai viszonyok sem elfogadhatók. A minimális cél, amiből nem engedhetnek, a már említett szárazföldi folyosó a Krímhez. A szakértő állítja, a többi határ közelíthet felőlük a háború előttiekhez – erre utal, hogy a wagneresek ez idő szerint a luhanszki „népköztársaság” korábbi határai mentén építenek megerősített védvonalakat. De a helyzet diplomáciai rendezése – így vagy úgy – lehetetlen anélkül, hogy a felek valamelyike engedjen, vagy olyan mértékű katonai vereséget szenvedjen mégis, ami követeléseinek feladására kényszeríti. Ez viszont a közeljövőben aligha következhet be.

Izrael vagy Koszovo?

Kiemelten fontos lenne még a kétoldalú garanciák kérdése is. Mi zárja ki, hogy Oroszország a jövőben nem akar majd ismét területeket kiharapni Ukrajnából? Mi akadályozza meg Ukrajnát, hogy az elveszített területeket a későbbiekben nem próbálja fegyverrel visszaszerezni?

Ezzel kapcsolatban érdekes – és pillanatnyilag irreálisnak látszó – forgatókönyveket vázol fel Frolov. Az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák között adná magát az ország gyorsított felvétele a NATO-ba. A szakértő szerint ez de facto szinte meg is történt, az észak-atlanti blokk által nyújtott segítség mértéke közelít a sokszor emlegetett 5. cikkelyben foglaltakhoz a kollektív védelemről, igaz, nukleáris eszközök alkalmazása és közvetlen katonai beavatkozás nélkül. Ezzel együtt a NATO nem siet Ukrajna felvételével formálisan.

A másik lehetőség egy új Izrael megteremtése Kelet-Európában, amely brutálisan fel van fegyverezve, és bármelyik pillanatban készen áll a totális háborúra. Ez Moszkvának, amely eredetileg Ukrajna demilitarizációját tűzte ki célul, a legkevésbé sem tetszene, és a háború újabb kirobbanásával fenyegetne.

További alternatíva a nemzetközi békefenntartó erők telepítése. A kontingens a NATO-országok csapataiból állhatna, és olyan területeken állomásoztathatnák, amelyeket nem érhet el az orosz csöves és rakétatüzérség. Frolov analógiaként a koszovói KFOR-t hozza fel. A hatékony békefenntartó erők anélkül is biztosíthatnák az egyensúlyt, hogy Ukrajna ténylegesen a NATO tagjává válna, vagy hogy veszélyesen felfegyvereznék.

Oroszországnak elvileg utóbbi megoldás sem felelhet meg, hiszen Putyin korábban kijelentette, ha NATO-katonák jelennek meg Ukrajnában, az a legsúlyosabb válaszlépéseket generálhatja. Ám az elemző azt gondolja, nem lehet kizárni az ezzel kapcsolatos megegyezést a harci cselekmények lezárása és az új határok elismerése után. Az oroszok számára az elsőrendő prioritás az, hogy ismerjék el a fennhatóságát a Krím és a szárazföldi folyosó fölött, és hogy Ukrajna a későbbiekben ne tegyen katonai lépéseket az új status quo felülvizsgálata érdekében – az meg már nem számít, hogy mindezt az ENSZ, a NATO vagy az Európai Unió garantálja.

Frolov elismeri, ez valóban azt jelentené, hogy Ukrajnát nyugati és orosz befolyási övezetekre osztják fel, de cserébe megvédené Európát attól, hogy a hasonló véres események megismétlődjenek. Tenné mindezt azok mentén a hidegháborús technikák mentén, „amelyek iránt olyan olthatatlan nosztalgiát érez az orosz politikai elit”.

„Putyin 2008 óta teszteli a Nyugatot, hogy hajlandó lenne-e részt venni Ukrajna felosztásában. Igaz, korábban valamivel többet szeretett volna kiharapni belőle, mint Bergyanszk vagy Melitopol. De az utóbbi hónapokban is arra »biztatta« Varsót, hogy vonuljon be végre Nyugat-Ukrajnába. Tehát ha a verziót sikerülne átvinni a közvetítők – mint Erdogan – segítségével, vagy akár az amerikaiak révén, akkor Moszkva lenne az első, aki igennel szavazna az ENSZ Biztonsági Tanácsában az UKRFOR-békefenntartók Vinnicjába telepítése mellett” – zárja cikkét Vlagyimir Frolov.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük